Referenciák

Gabika, aki csontvelő-transzplantációja után keresett fel

2018 júniusban csontvelő transzplantáción estem át és 2 hónapon keresztül kórházban voltam. Nagyon letett fizikailag és lelkileg is ez a hosszú idő. Sokat fogytam, nehezen tudtam aludni és lelkileg nagyon mélyen voltam. A férjem talált rá Linettre 2019 tavaszán az interneten, majd elmentünk hozzá. Már az első két kezelés után, amikor energetizált, éreztem a változást, jobban éreztem magam a bőrömben. Több fajta gyógynövényes teát, teakeverékeket kaptam tőle. Többször végeztünk kineziológiai oldásokat, amelyek szintén sokat segítettek és mindig megnyugodva, erősen jöttem tőle haza. Bármikor számithatok rá, nagyon szeretek vele beszélgetni, már a pozitív kisugárzása is sok erőt ad. Nagyon örülök, hogy megismertem őt, és hálás vagyok neki!
 

Mária, akinek a fizikai tünetek hívták fel a figyelmét a lelki problémáira

2019 októberben kezdődött, amikor az orromon "óriási" sebek jöttek ki. Akkor rögtön nem tudtál fogadni, de telefonon ajánlottál nekem a gyógynövényeket, és körülbelül másfél hét múlva találkoztunk, addigra már csak nyomok maradtak az orromon. Azóta sok minden változott!

Tudom tolerálni "mások hülyeségét", ha ignorálnak, ha átnéznek rajtam, már nem borulok ki rajta. Tudok egy dologra(!) koncentrálni, elfogadom, vagyis megpróbálom elfogadni, hogy számomra nagyon közeli személy nem áll szóba velem.

Tudok jól aludni!!! (Lehet, hogy a karantén is hozzá segített : )) Tudok lazítani. Megkockáztatom: néha tudok "semmitsem csinálni"!!!

Az egyik nap, amikor hozzád mentem, "nyögtem" minden mozdulatnál, a karjaimat felemeltem "vízszintig" és nem tovább, a nyakizmaim be voltak állva, alig tudtam felülni az ágyon. A kineziológiai oldás után, simán beállhattam volna közlekedési rendőrnek, fürge voltam, mint a halacska. : ) 

Megtanultam becsülni saját magam (itt még vannak hiányosságok, de jó úton vagyok)! Már nincsenek olyan gyakran síró rohamaim. Ezalatt a bő félév alatt, lehet, hogy ez valakinek kevésnek tűnik, de nekem ez nagyon sokat jelent!

 

Éva, aki elmondása alapján alapos személyiségfejlődésen ment keresztül a kezeléseknek köszönhetően

Nagyon hálás vagyok Linettnek és hiszem, hogy nem véletlen sodorta őt a sors az életembe. Nagyon sok mindent köszönhetek Neki :) A 1,5 ev alatt mióta ismerem, úgy érzem alapos személyiségfejlődésen mentem keresztül. Például kineziologiai oldással segített, de már egy egyszerű beszélgetés is olyan energiát tud adni, hogy sokkal jobban érzed magad utána. Szép lassan helyreálltak a képkockák az életemben ... Negatív gondolataimat pozitív irányba terelte és az életemben is ez tükröződik. Köszönöm szépen Linett, a sok tanulásba vetett energia valamint a tehetséged biztosan megtérül. Mindenkinek csak ajánlani tudom! 

 

Ilonka, aki férje halála után fordult hozzám

Soha nem hittem volna, hogy egy családtag, férj elvesztése ilyen nagy nyomot hagy az ember lelkében. Én is nagyon padlón voltam. 3 év kudarcokkal, orvostól-orvosig, és semmi eredmény. És ki segített rajtam? Linett. Reiki kezelesek, gyógyteák, Bach cseppek, vitaminok, kedvesség. Linett a technikáival felemelt a padlórol, és segített rajtam. Köszönet Linett!

 

Andrea, aki közeli hozzátartozói elvesztése után keresett meg

Életem egyik legnehezebb időszakában kerültem Linetthez. Rövid időn belül vesztettem el 2 nagyon fontos embert az életemből. Nagyon nehéz feldolgozni a gyászt,főleg ha ilyen hirtelen történik. Testileg ès lelkileg is teljesen megtörten, gyógyulásra vágyva érkeztem hozzá. Nagyon sokat segített nekem, energia kezeléssel, Bach terápiával valamint különfèle gyógyteákkal, kinziológiai oldással. Hálás vagyok és köszönöm!

 

Anasztázia, aki pedagógusként elvégezte az Ugorj a békákkal tanfolyamot

Sok izgalmas, egyben hatékony gyakorlatot tanultam meg a mùlt heti "Ugorj a bèkàkkal a stresszmentes tanulàsèrt" tanfolyamon. 

A gyerekek ès a szülők nyitottsàga lehetővè teszi, hogy ezeket a gyakorlatokat bevigyem a mindennapi oktatàsba, melyek segítik ès növelik koncentrációképességüket, önbizalmukat, gyorsabban sajátítják el a sok tananyagot és könnyebben legyűrik a felelés, dolgozatírás, egyéb megmérettetés vagy számukra stresszt okozó élethelyzet akadályait.

Szìvesen ajànlom a tanfolyamot minden pedagògusnak, szülőnek ès gyermeknek egyarànt.

"Tanulni annyi mint èlni -Èlni annyi, mint tanulni" (Gabriele Ulrich)

 

Szülői tapasztalatok

Zsanett, egy 3. osztályos gyermek anyukája: 

Nehezen ment nekünk a tanulás meg a koncentrálás. Nehezen mondta el saját szavaival, inkább magolt. A tollba mondások is mindig rosszul sikerültek. De mióta Linetthez járunk kineziológiai oldásokra, sokkal könnyebb. Már a tollba mondást is jól megírja, és a saját szavaival is el tudja mondani a leckét. És még egy dolog. Nagyon kötődött hozzám, és mióta Linetthez járunk, már kezd leszakadni rólam, önállóbb lenni. Nagyon szépen köszönünk mindent és csak ajánlani tudom mindenkinek, aki ilyen és ehhez hasonló problémákkal küzd. Köszönöm.

 

Szilvia, egy  4. osztályos gyermek anyukája:

Nálunk ezek a kineziológiai technikák nagyon besegítettek fiamnak megérteni, nekem meg utat mutatni neki, hogy ha van is probléma az iskolában, és ha fogunk rajta dolgozni a Linett néni segítségével, tudunk mi is előre haladni és jobb eredményt elérni az iskolában.

Már csak az öröm a gyerek arcán, amikor haza jön, és azt mondja a fölmérő után, hogy érkezett befejezni időre, és aztán jön a jó jegy is az egyes max. kettes - ez Fantasztikus! Én tudom, hogy nem a jegy a fontos, de a jó jegy annak a tükre, hogy a gyerek jól csinálja a munkáját.

Az elején nem tudott koncentrálni és nem érkezett a dolgozattal az adott idő alatt, ami valójában aztán rossz jegyet jelentett. Viszont meg kell érteni a gyereknek is és persze a szülőnek is, hogy dolgozni kell a problémán, csinálni a gyakorlatokat házi feladatként, különben azok nem tűnnek el varázspálcával.

 

Gabi, egy 10 éves gyermek anyukája:

Az én észrevételem, hogy kineziológiai oldások után a gyermekem hamarabb neki áll a tanulásnak, még ha nincs is kedve, előbb rá tudom szedni, hogy kezdje el. Ha dühöng, akkor is előbb le tudom nyugtatni, jobban tudok rá hatni és ez nekem, szülőként nagyon jó érzés.

 

András, aki a Reiki beavatásra így emlékszik vissza:

Szeretném megosztani veled a Reiki beavatás utáni élményeimet.
Aznap estére mindketten rettenetesen elfáradtunk, alig vártuk, hogy ágyba kerüljünk.
Én legalább kilenc órát aludtam, reggel zöld teával indítottam, ami a szokásosnál sokkal erősebben felpörgetett. Egész nap nem tudtam megállni, teli voltam energiával, olyan feladatokat is elvégeztem amihez máskor semmi kedvem, pedig aznapra lazulást terveztem.
Pénteken már zöld tea nélkül vártam mit tartogat a nap. Újabb energikus nap várt rám, és szombaton ugyanúgy.
Gyermekünkkel türelmesebbek lettünk és egymásra is jobban odafigyelünk.
Edzésen meglepő erőszint emelkedés jelentkezett.